Hírek

2023-2024 évad

A Mecsek Táncegyüttes számára a 2023-2024-es évad igazán komoly kihívásokkal
volt tele, amiben volt számos kiemelkedő pillanat és siker, amiért megérte dolgozni, és nagy
nehézségek, amelyekkel közösen meg tudtunk küzdeni.
2023 nyarán több programot sikerült megvalósítanunk. Először Alsómolcsoládon
tartottunk edzőtábort a Bem Táncegyüttessel közösen, ami mind szakmailag, mind emberileg
sikeres és tanulságos élmény volt. A budapesti székhelyű kiváló együttes vezetőitől, Kis
Pistától és Demeter Erikától mezőszopori és magyarlapádi táncokat sajátítottunk el. Ezt
követően Prágában vett részt a csapat a Múzsa fesztiválon, ahol kiváló hangulatban sikerült
előző évünket lezárni. A nyár itt nem ért véget, mivel már augusztusban neki kellett állni a
komolyabb próbáknak, mivel szeptemberre több nagyobb lélegzetű fellépésre kapott
meghívást csapatunk.
Szeptemberben elsőként Kökényben mutatkozott be a Táncegyüttes egy majd’ 1 órás
műsorral, ezt követően a Pécsi Tanulófesztivál és Pécsi Napok alkalmából a Széchenyi téren
táncoltunk volna ugyanennyit, de sajnos ezen a helyszínen a programok torlódása miatt
rövidítenünk kellett. Ezt követően hasonlóan nagyszabású műsort adtunk a Siklósi vár
udvarában. Nagy örömünkre számos új taggal bővültünk, és hol szomorúan, hol keserédesen
búcsúztunk el több táncosunktól (szomorúan, ha magánéleti okból, vagy költözés miatt
mentek el, keserédesen, amikor gyermekáldás miatt távoztak), de mindenesetre nagy feladat
volt a csapat számára, hogy a repertoárunkat újra „formába hozzuk”, és ezeket a nagyobb
műsorokat megfelelő színvonalon megvalósítsuk. Ez a munka nem állt meg szeptemberben,
az új táncanyagok tanulása és a koreográfiák előkészítése mellett folyamatosan folyt a
repertoár szinten tartása. Mindeközben egy kamaracsapattal felkészültünk a Vajdasági
Kamaratánc Fesztiválra, ahol II. helyezést értünk el.
Több kisebb őszi fellépés mellett november végén egy orfűi edzőtáborral készültünk
fel a karácsonyi műsorunkra. Az edzőtáborban állandó zenekarunk aktív részvételével mind a
nagyműsorra sikerült felkészülni, mind sikerült az új kartali koreográfiánkat végleges formába
önteni. Mindezek mellett a régi-új csapat ekkor kezdett igazán eggyé kovácsolódni, aminek
nagyon örültünk. Ezt követően a Nagy Lajos Király Gimnázium dísztermében megtartott
karácsonyi műsorunk nagyon jól sikerült, igazán bensőséges hangulatban, amihez az is hozzá
járult, hogy az együtteshez közel álló Magura Táncegyüttes is fellépett a jeles eseményen.
Ekkor már sejtettük, hogy komoly problémákkal kell majd szembenéznünk, és sajnos 2023
decemberében komoly válságba kerültünk.
Korábbi székházunkat, ahol mind az irodánk, viselettárunk és próbatermünk volt, a
Szivárvány Gyermekházat bezárták, így komoly infrastrukturális problémával kellett
megküzdenünk. Egyesületünk vezetői gyakorlatilag évek óta küzdenek egy megfelelő
helyszínért a számunkra, ez a küzdelem most a végsőkig fokozódott. Sajnos azóta sem
sikerült hosszútávú megoldást találni, de februártól egy átmeneti helyszínen folytatódhatott a

szakmai munkánk. Ez a szituáció megviselte az együttest, de talpon maradtunk, előadásinkat,
felkéréseinket mind kiváló minőségben tudtuk teljesíteni, és folytattuk a munkát.
2024 első felében a nehézségek ellenére meg tudott mutatkozni az együttes többek
között Barcson, ahol számos kiváló csoport mellett vehettünk részt a Téltemető
Folkfarsangon, jártunk az Ormányságban és Rózsafán is. Évek óta részt veszünk a pécsi Tánc-
világnapi programban, és egy különleges felkérésnek eleget téve a Lakitelki Népfőiskolán is
műsort adott egy kamaracsapatunk. A ránk törő nehézségek miatt év végi gálaműsorunkat
nem tartottuk meg Pécsett, viszont júniusra jött egy számunkra kedves felkérés egy kis sváb
faluból, Hásságyról, így egy kicsit úgy érezhettük, mégis lezártuk az évet egy nagyszabású,
egy órás műsorral, amelyben mind a régebbi, mind az újabb koreográfiáinkból összeállított
műsort adtunk elő lelkes közönségünknek.
Eközben a Mecsek Táncegyüttes szervezésében, és állandó zenekarunk, a Bohaj
zenekar közreműködésével folytattuk táncház sorozatunkat, a Mecsek-folkklubot. Ebben az
évadban 8 táncházat valósítottunk meg, állandó helyszínen, a Nappaliban. Érzésünk szerint
sikerült valamilyen pozitív folyamatot elindítanunk, a következetes ének- és tánctanítás, egy-
egy tájegység részletesebb bemutatása állandó része lett a programnak, amivel megpróbáljuk
mind a laikusok, mind a „veterán” táncházasok igényeit kielégíteni. Az állandó banda mellett
sokszor jelentek meg vendégzenészek, így többször duzzadt 7-8 főre a zenekar, ami nemcsak
a zenészek, hanem a táncosok hangulatát is emelte.

 

Téltemető Folkfarsang

 

 

Ormányság, Drávaszabolcs

 

 

Lakitelek

 

 

Sárfehér TE 25. Jubileum, Izsák

 

 

Hásságyi búcsú, évzáró műsor

 

 

Mecsek Folk-klub: Énektanítás

 

 

Mecsek Folk-klub: Néprajzi előadás, tájegység bemutatás

 

Mecsek Folk-klub: Összeállt a banda!

 

 

Mecsek Folk-klub: Tánctanítás

 

 

 

 

2022-2023 évad

Szép eredményekben, sikerekben gazdag évet zárhatott a Mecsek Táncegyüttes 2023-ban

 

Az esztendő első fele számunkra a jubileumi műsorunkról szólt. Az alapvető együttesi munkán felül tulajdonképpen minden hétvégét a próbateremben töltöttünk, így sikerült a Mecsek Táncegyüttes 65+3 műsort 5 generáció kb. 200 táncosával megvalósítani a Pécsi Nemzeti Színházban. Az egyes generációkból mindenki nagyon sokat tett hozzá a fellépések sikeréhez, legyen szó a koreográfiák visszatanításáról, stílusgyakorlatokról, vagy a viseletek beszerzéséről, ezúton is köszönjük minden Mecsekesnek! A legnagyobb élmény mégis az a családias hangulat volt mindenki számára, ami az egész próbafolyamatot, felkészülési időszakot, és a műsorokat jellemezte.

 

 

Mindeközben az aktív együttes számára zajlott az élet, januárban Lendván adtunk műsort a Magyar Kultúra Napján, március 15-én pedig Pécsett a Dóm téren szerepeltünk az ünnepségen. Májusig minden hónapban tartottunk Mecsek Folk-klubot, különböző helyszíneket kipróbálva. Ennek egy érdekes állomása volt a záróalkalom május 19-én Erdély Ízei címmel, amikor is a közös tánc és nóta mellé erdélyi táncházas barátaink segítségével egy vidám micsezést, illetve jó lapádi borok kóstolását is beiktattunk.

 

 

 

A jubileumi műsort követően áprilisban két hétvégén is fellépett a táncegyüttes, 22-én a Baranyai Táncegyüttesek Baráti Találkozóján, Komlón mutattunk be két koreográfiát, majd 29-én a Tánc világnapja alkalmából Pécsett a Színház téren és a Széchenyi téren jelentünk meg.

Nyáron sem unatkoztunk, júliusban közös edzőtábort tartottunk a Bem Táncegyüttessel Alsómocsoládon, majd elutaztunk Prágába, ahol is egy folklórfesztiválon öregbítette az együttes Pécs és Magyarország hírnevét.

 

 

Az új évad korán, már augusztusban elkezdődött számunkra. Egyrészt egy kamara csapattal augusztus 20-án felléptünk a Bőköz Fesztiválon, másrészt szeptemberre több nagyobb lélegzetű felkérést kaptunk, így hamar vissza kellett rázódni a próbarendbe. Mindeközben legnagyobb örömünkre számos új taggal bővültünk, akik számára komoly kihívást jelentett, hogy néha 3-4 próba alatt meg tudjanak tanulni egy-egy koreográfiát. Szeptember 9-én Kökényben léptünk fel, majd 22-én Pécsett, a Széchenyi téren a Tanulóváros Fesztivál keretei között táncoltunk nagy sikerrel.

Ősszel is folytattuk a Csoóri Sándor Program által támogatott táncház-sorozatunkat, a Mecsek Folk-klubot, amelyet októbertől havi rendszerességgel tartunk, és folytatjuk 2024-ben is.

Októberben Siklóson adtunk egy órás műsort a Baranya Vármegyei Értékfesztiválon, majd november elején egy kisebb kamaraelőadást tartottunk az Életkerék Alapítvány Márton napi bálján. Mindeközben novemberben ellátogattunk a Szerbiába is, ahol a Vajdasági Kamaratáncfesztiválon nyert II. helyezést „A mi kölpényünk” című koreográfiánk.

 

 

November végén ismét edzőtábort tartottunk, új helyszínként Orfűt választottuk, ahol a jó hangulat mellett felkészültünk a decemberi ünnepi műsorunkra is. „Fel nagy örömre…” címmel december 13-án mutattuk be ezt a műsort a Nagy Lajos Gimnázium dísztermében, és reméljük, hogy a közönség számára sikerült az ünnepi hangulatot megalapoznunk.

A dolgos és sokszor felemelő pillanatokat adó évet mégsem tudtuk teljesen felhőtlenül zárni, mivel decemberben bezárták a számunkra eddig otthont adó Szivárvány Gyermekházat. Reméljük, hogy hamar sikerült megnyugtató megoldást találni, ahol továbbra is egyre komolyabb szakmai munkát tudunk végezni, és tovább tudjuk éltetni ezt a közösséget.